Page images
PDF
EPUB

RÉVAI

NAGY LEXIKONA

UTÁNNYOMÁS ÉS FORDÍTÁS TILOS

RÉVAI

NAGY LEXIKONA

AZ ISMERETEK ENCIKLOPÉDIÁJA

IV. KÖTET

Brutus-Csát

A SZÖVEGBEN 173 ÁBRA; 49 KÜLÖN MELLÉKLET,
EZEK KÖZÖTT 2 SZÍNNYOMAT, 9 MŰVÉSZETI
REPRODUKCIÓ, 2 TÉRKÉP ÉS 5 VÁROSI TERVRAJZ

T
BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

1912

A831
R449.

Vi4

219317

A SZÖVEGET VALAMENNYI SZÍNES ÉS FEkete mŰMELLÉKLETTEL

NYOMTA A PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

B.

Brutus, a régi Junius-család egyik ágának | tól és nagy töprengés után végre ő is részt vett utóneve. Nevezetesebbek: 1. Lucius Junius B., | Caesar megölésében (44 márc. 15.), de megakaa római hagyomány szerint a köztársaság meg-dályozta, hogy az összeesküvők Antoniust is megalapítója, miután a várost Tarquinius Superbus fosszák életétől, kinek Caesar fölött tartott halotti uralmától megszabadította. Midőn e zsarnok, ki beszéde a népet annyira fellázította, hogy B. táranyai nagybátyja volt, összes néki veszedelmes- saival együtt Rómát sietve elhagyta. Több hónapi nek látszó rokonait megölette, magát hülyének tépelődés után a Caesartól neki kijelölt provintétette (innen a B. név) és így menekült a halál- ciába, Makedóniába ment, hol a katonaságot maga tól. Midōn pedig Lucretia halála miatt Róma részére nyerte és a triumvirek ellen Kis-Ázsiánépét fellázította és a királyt Rómából elkergette, ban katonákat gyüjtő Cassius hadseregével egyeLucretia férjével,Tarquinius Collatinusszal együtt sült. Midőn Antonius és Octavianus a szenátus a város első konzulja lett. Az elűzött király a által megátkozott köztársaságiak ellen keletre város előkelő ifjait összeesküvésre tüzelte, mely-vonultak hadaikkal, B. Cassiusszal visszatért ben B. flai is részt vettek; de a dolog kiderült és | Makedóniába; 80,000 gyalogos és 12,000 lovasa halálra ítélt árulókat a konzul jelenlétében vé-ból álló seregükkel Philippi mellett foglaltak gezték ki. Midőn pedig Tarquinius Superbus az állást s itt találkoztak 42 őszén a triumvireketruszkok segítségével fegyveresen vonult Róma | kel. B. külön táborával a baloldalon Octavianusellen, B. a döntő csatában az Arsia erdőnél Aruns szal állott szemben, Cassius a jobboldalon AntoTarquiniusszal párbajt vívott és mindkettő el- niusszal szemben, mindketten igen kedvező állásvesztette életét (Kr. e. 509). Vele kihalt a család- | ban. B. Octavianust legyõzte, de Antonius diadalt nak patricius ága. aratott Cassiuson, ki öngyilkos lett. Vagy 20 nap 2. Marcus Junius B., a római köztársaság mulva Antonius B.-szal is összecsapott, seregét utolsó bajnoka (szül. Kr. e. 85., megh. 42 őszén), a megverte, mire B. kétségbeesésében hívének, plebejus eredetű Marcus Junius B.-nak és az uticai | Stratónak a kardjába dólt. A rétori iskolákban Cato növérének, Serviliának a fla. Athénben ta-tartott szónoki gyakorlatok B.-t mint a szabadnulta a filozófiát s nagybátyjának, ifj. Catónak | ság utolsó bajnokát dicsőítették és nagy erényekpéldáját igyekezett követni. Feltünt ritka szorgalmával és szigorú erkölcsü életével, amely nagyon ellentétben állt az akkori ifjúság szokásos léhaságával. A politikától sokáig távoltartotta magát. 53-ban apósával, Appius Claudius proconsullal Ciliciában időzött, majd beutazta a görög 3. Decimus Junius B. (Albinus), Caesar egyik Keletet és irodalmilag is dolgozott; valószínüleg hadvezére (Kr. e.84. született, 43. meghalt), előbb ott írta De officiis, de virtute és de patientia c. Galliában katonáskodott, a polgárháború idején munkáit. Bár Pompeius B. apját, ki 78. Lepidus-49. Massilia falai előtt az ostromló hajóhad vehoz csatlakozott, megölette, B. nagybátyjával, zére volt és két tengeri csatában győzött. Caesar Catóval együtt mégis Pompeius pártjához csat-lovasvezérévé, majd 48. Gallia kormányzójává lakozott, mely a köztársaság védelmét és fenn-nevezte ki, söt Octavianus halála esetére örökötartását tűzte ki célul; ott volt a pharsalusi csa-sének jelölte ki. Mindazáltal B. is az összeeskütában is, de Caesar a Rómába visszatérő B.-t vökhöz csatlakozott. A merénylet után kitört zakegyébe fogadta (48). Cicero is belső barátságot kötött vele. Midón Julius Caesar 45. szept. Rómába visszatért, B. abban reménykedett, hogy sikerül rá hatni s lebeszélni a monarchia megalapításának tervéről. Caesar kegyesen fogadta ugyan és a városi praeturát is rábizta, de a főhatalom végleges megtartásának tervétől nem engedte magát eltéríttetni. A köztársaság hívei, főleg Cassius, folyton nógatták, hogy nevéhez híven szabadítsa meg hazáját a fenyegető császárság

kel ruházták fel; de az újabb történeti kutatások nem oly ideális jellemnek tüntetik fel. B. több filozófiai munkát írt, amelyek elvesztek; leveleiböl azonban több maradt ránk a Ciceróval folytatott levélváltásból.

varban Galliába sietett s bár Mutinát vitézül megvédte, a Lepidustól támogatott Antoniusszal szemben nem érezte magát elég erősnek és Marcus B. meg Cassius után Makedóniába akart vonulni. Légiói azonban elhagyták és Antonius parancsára az Alpok között megölték.

Brutus János Mihály, Báthory István erdélyi fejedelem történetírója, szül. Velencében 1517., megh. Gyulafehérváron 1592 májusban. Fiatalon lépett a Szt. Agoston szerzetébe, de a szerzetesi

« PreviousContinue »